környezet állatkísérlet földhónapFelesleges, kegyetlen és gusztustalan – ez a három szó jut eszembe, amikor erről a témáról kell beszélnem. Mindig fájdalmas belegondolni –  majdhogynem jobban szeretem az állatokat, mint az embereket e tettek miatt – hogy mennyi kínt kell átélniük négylábú hőseinknek csak azért, hogy tökéletes legyen a sminkünk…

Sajnos sokan nem tudják, de évi több, mint ötszáz millió állaton végeznek kísérleteket, amiknek döntő többsége kozmetikai termékek miatt történik. Az állatok nem kapnak érzéstelenítőt, nem kapnak szeretetet, az egész életük arról szól, hogy kihasználják őket.

 

környezet állatkísérlet földhónapLeginkább kutyák, nyulak, malacok, csimpánzok és egerek az áldozatok, de előfordult, hogy lovakat és halakat is bevetettek.

A szerencse, hogy a világ túlnyomó többsége úgy gondolkodik erről, ahogy én, így rengeteg próbálkozás volt ennek beszüntetésére, ami országunkban sikerült is 1998-ban - amikor is betiltották az élvezeti, hadiipari és kozmetikai cikkek tesztelését állatokon, a teljes, EU-tilalmat pedig 2013-ban vezették be.
Azonban a világban nem vagyunk egyedül, vannak olyan országok, ahol továbbra is folytatják a teszteket, ilyen például Kína. Náluk kötelező külföldről importált termékeket állatokon tesztelni, sőt, a forgalmazott és ott előállított termékeket is.. Konkrétan törvény van rá.

Ne tovább!

Összeszedtem azokat a híresebb termékeket, amiken nem végeznek állatkísérleteket, illetve negatívabb társaikat is, akik folytatták ezt a szörnyű kínzást.

Ezzel a listával könnyen válogathatunk olyan terméket, amivel megóvjuk a drága kis négylábúakat a szenvedéstől.
Sok kicsi sokra megy, ezt ne felejtsd el, tegyél te is a szabadságukért!

Cruelty-free márkák:

környezet állatkísérlet földhónap

✔ Essence

✔ Dm saját márkák ( Balea, Alverde, Ebelin, stb)

✔ Catrice

✔ Helia-D

✔ Inglot

✔ Kevin Murphy

✔ Kylie Cosmetics

✔ Lush

✔ Marc Jacobs Beauty (csak a sminktermékek)

✔ Pupa

✔ Rossmann saját termékek ( Isana, Rival de Loop, Alterra)

✔ S-He

✔ Trend it up

✔ Ziaja

✔ The Body Shop

✔ Too Faced

✔ Zoya

✔ Orly

✔ Manna

✔ Anastacia Beverly Hills

✔ Kell A Púder (ásványi sminkek)

Állattesztelést valamilyen módon támogató márkák:

környezet állatkísérlet földhónap

☒ L’ Oreal

☒ Bobbi Brown

☒ Clinique

☒ Dove

☒ Estee Lauder

☒ Herbal Essences

☒ Head & Shoulders

☒ Garnier

☒ Giorgio Armani

☒ Kerastaase

☒ Lancome

☒ Miss Sporty

☒ M.A.C.

☒ Neutrogena

☒ Old Spice

☒ Panten

☒ Playboy

☒ Rimmel

☒ Veet

☒ Sensodyne

☒ Yves Rocher

☒ Yves Saint Laurent

Ezt a bejegyzést a Reblog föld napjához kapcsolódó pályázata ihlette.
Ha Téged is érdekel a téma és szívesen kipróbálnád magad, az alábbi linken minden információt megtalálsz: https://event.reblog.hu/boldogan-blogolnal-a-bolygodert-reblogolj