Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés
Szépítő

Így zajlik az orrplasztika és ezekkel járhat - videó

Az orrunk az a testrészünk, amit lehetetlen takargatni, az, amit az emberek első körben észrevesznek rajtunk. Ez persze nem baj addig, ameddig teljes mértékben meg vagy elégedve vele. Kevés olyan személyt ismerek, aki nem talált volna valamilyen kivetnivalót az orrán, amit szívesen megcsináltatna – ha persze nem járna ennyi fájdalommal és kiadással.

Személy szerint engem is sokáig zavart az orrom, sokszor fejeztem ki nemtetszésemet, ekkor sokan rám szóltak, hogy ugyan, semmi gond nincsen vele – én attól még így éreztem, ezért tudom, miről beszélek.

A mai világban az orrplasztika is már olyannak számít, mintha elmennénk fodrászhoz, teljesen rutinműtét, gyorsan kész van – na de a felépülés belőle..

Én gyorsan megbékéltem az orrommal, sokan azonban nincsenek így vele, de ha csak egy pici hibát is találnak rajta, már szaladnak a sebészhez, hogy gyorsan átvarrassák – vagyis eddig, hiszen a következő videó után kétszer meggondolja szerintem bárki is, hogy kés alá fekszik. Természetesen ez nem azoknak szól, akiknek egészségügyi okokból kifolyólag kell elvégezni a műtétet, hanem azoknak, akik az újságokban/faceappos instagram profilokban bemutatott tökéletes orrot akarnak – ami valljuk be, mára már tömeg lett.

Na de tekintünk is rá, hogyan is folyik egy ilyen „laza” beavatkozás:

A gyógyulási folyamatról ne is beszéljünk. Sokan nem tudják, de akár egy évig is eltarthat, mire a gyulladás, duzzanat eltűnik az orrról, illetve az orr körüli részről. Az arcon végig véraláfutások lesznek, amik hetekig tündökölhetnek azon. Az élet ilyenkor megáll, a napi rutint három hétig el lehet fejteni, tehát nincs se munka, se semmi kicsit is megterhelő tevékenység. A gyógyulási folyamatot persze minden esetben hatalmas fájdalom, zsibbadás, szédülés követi.

Mindenkinek tehát szíve joga, hogy mit csinál a testével, de jó, ha tudjátok, hogy mivel is jár, ha esetleg ok nélkül tennéd ki a testedet ennek a beavatkozásnak.

Képek: ShutterStock

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A kozmetikumok, amik II. Erzsébet királynőt fiatalon tartották

hírek egyéb

Az egész ország megrendült, amikor szeptember 8-án jött a lesújtó hír: elhunyt a királynő. Egy egész világ gyászolja és hiányolja, de cikkem nem a szomorú része felé irányul a témában, hanem a csodálatos, vidám élete egyik meghatározó dolgára, a megjelenésére. Arra, hogy mégis hogyan tudta megőrizni bőre fiatalságát és szépségét egészen 96 éves koráig.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Közeledik a Sziget fesztivál! - Ezekkel az elképesztő sminktrendekkel tarolni fogsz!

Egyéb

Flitter a hajban, extrém fonatok, fülig húzott szemek és csillogás - leginkább ezek jellemzik a nagybetűs FESZTIVÁL érzést. A program, amit jobban várunk, mint a karácsonyt - és ami már csak alig pár napra van tőlünk - olyan fontos "ünnepet" tölt be számunkra, hogy nyilván megadjuk a módját annak, hogy hogyan is jelenünk meg rajta.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Milyen napszemüveg illik az arcformádhoz? Mutatjuk!

egyébHatalmas nagy galibát tud okozni egy napszemüveg választás, azt hiszem ezt mindenki alá tudja támasztani. Vagy túl nagy, vagy túl kicsi - esetleg tetszik, de nem áll jól - valami mindig közbeszól, és aligha volt még olyan alkalom amikor felvetted az első szemüveget, és azt mondtad rá, hogy na ezt viszem is (velem szerintem soha).

Persze a normálisabb szemüvegboltokban olyan eladók dolgoznak, akik értenek hozzá és segítenek kiválasztani a számodra tökéleteset, de hogy ne menj felkészületlenül, itt egy kisokos, ami leírja, milyen típus illik a fejformádhoz leginkább!

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Elképesztő átváltozás: nem ismert magára a lány, miután hétköznapivá varázsolták külsejét

egyéb

Shanny Webbre egy videón keresztül találtam rá, és azonnal megállapítottam róla, hogy egy angyali lány, egy démoni külsővel. 25 éves, és már tele van tetoválással, piercinggel, fültágítókkal, sőt, még kontaktlencsét is hord az ijesztőbb kinézet érdekében. Furcsa a pszichológiája, hogy vajon egy kedves, szép lány - mert egyébként a külsejét meghazudtolóan az - miért akarja, hogy félelmetesnek titulálják?

Tovább
Megosztom ezt a cikket

«
12345

Szépítő

blogavatar

“A szépség egy eszme látszata és visszfénye, szóval egy nem létező valami, ami bennünk ébred tudatra. Mi vagyunk létrehozói, hordozói.” -Kosztolányi Dezső

Címkefelhő

egyéb (21),hírek (14),történetek (13),bőrápolás (6),hajápolás (5),tesztek (4),haj (3),karácsony (2),plasztika (2),hír (2),Beauty (2),Fogyás (2),photoshop (2),sminkteszt (2),átalakítás (2),szupermodell (1),hajtöredezés (1),arcápolás (1),szépségideál (1),Plasztika (1),szépségipar (1),szépség (1),Szépség és a szörnyeteg (1),Életmód (1),öltözködés (1),csúnyapulcsi (1),Sztár (1),Túlsúly (1),hajvágás (1),igaztörténet (1),Őszülés (1),szőr (1),locsolkodás (1),Haj (1),húsvét (1),Történetek (1),földhónap (1),Hajfestés (1),termékteszt (1),Egyéb (1),alapozó (1),smink (1),fotós (1),állatkísérlet (1),környezet (1),szemöldöktetoválás (1),Eltorzult (1),ijesztő (1),modell (1),Connie Culp (1),szeplőtetoválás (1),műtét (1),átváltozás (1),korea (1),Csaló (1),Tetoválás (1),Karácsony (1),száraz sampon (1),Veszélyes (1),Szem (1),Szempilla (1),sampon (1),piercing (1),csipkebogyómag (1),fülbevaló (1),migrénpiercing (1),migrén (1),Műszempilla (1),egészség (1),hajhullás (1),Eperláb (1),Szőrtelenítés (1),Lábápolás (1),Egészség (1),Énidő (1),szépségápolás (1),kollagén (1),Pihenés (1),olaj (1),Bőrápolás (1),ajándék (1),tetoválás (1),szem (1),múlt (1),házi (1),Karácsonyfa (1),valóság (1),média (1),Szépségápolás (1),kegyetlen (1),szépségtrükk (1),fogfehérítés (1),szájfeltöltés (1),vöröshagyma (1),Bőrtípus (1),otthoni (1),köröm (1),fájdalmas (1),átalakulás (1),műköröm (1),Betegség (1)