Kesha Rose Sebert egy olyan művész, aki leginkébb arról ismert zenéi mellett, hogy egyedi stílusának senki nem tudott megálljt parancsolni. Kesha nem csupán egy tehetséges énekesnő, hanem egy olyan személyiség is, aki képes volt túllépni a kihívásokon és  korlátokon.

 

Kesha 1987-ben született Los Angelesben, de gyermekkora során Nashville-ben nőtt fel. Anyai ágon az egyik dédszülője magyar származású volt. Édesanyja, Pebe Sebert, szintén zenész volt, így nem volt meglepő, hogy Kesha is hamarosan felfedezte a zene iránti szenvedélyét. A fiatal tehetség azonban nem ragadt le csupán az éneklésnél; már korán elkezdett írni is, és saját dalokkal kísérletezett.

Igazi áttörése 2009-ben következett be, amikor a "Tik Tok" című dalával hirtelen a zenei világ középpontjába került. A pörgős, addiktív szám nem csupán a dallamárval hívta fel magára a figyelmet, de Kesha extravagáns stílusával és lázadó szövegeivel is. Az énekesnő szokatlan külseje és pimasz, önfeledt megjelenése különlegessé tette őt a popzenei színtéren.

Azonban Kesha története nem csupán könnyed slágerekről és színpadi jelenlétről szól. 2014-ben a művésznő pereskedésbe keveredett a producertársával, Dr. Luke-kal, akit szexuális zaklatással vádolt meg. Ez az eset komoly médiavisszhangot keltett, és hosszan tartó jogi küzdelmet eredményezett Kesha számára, aki a jogi kötöttségek miatt egy ideig nem tudott új zenét kiadni.

Kesha azonban nem hagyta, hogy ez az időszak megtörje. Az énekesnő elszántságát és erősségét bemutatta az "Rainbow" című albumával, amely 2017-ben jelent meg. Az album nemcsak a nehéz időszakokról szól, de Kesha egyfajta újjászületését is megörökíti. A "Praying" című dal kifejezi az énekesnő érzéseit és a megbékélést, amit az átélt nehézségek után talált.

Olyan, mintha átok ülne rajta, ugyanis azóta egy betegséget is diagnosztizáltak nála:  CVID-et, azaz közönséges variábilis immunhiányt. Ez a betegség tévedésből megtámadja a test egészséges részeit. 2022 óta szenved a betegségtől, azonban nem beszélt róla, egészen múlt évig, amikor majdnem belehalt. Szerencsére túlélte, és a legtöbb időt a családjával és a zenével tölti. 

Azóta azonban nem nagyon hallani felőle – amit személy szerint sajnálok. Az előbb említett pereskedés – ami a mai napig tart – teljesen meggyötörte Kesha-t, és azon kívül, hogy zenei eseményeken tiszteletét teszi, nem nagyon hallunk már róla. Reménykedjünk, hogy egyszer berúgja az ajtót, aminek hatalmas visszhangja lesz.

Addig is, nézzük meg, hogyan néz ki most az énekesnő!

Fotók: Instagram, Shutterstock