A szépségápolásra - főleg ezekben az időkben, amiről most beszélünk - senki nem tekintett fontos dologként, feleslegesnek tartották az emberek, Madam C. J. Walker-nek mégis ez volt a mentőöv a rabszolgaságból, ami megváltoztatta az egész életét.

Szájfeltöltés, orrplasztika, mellplasztika és botox. Ezek a szavak már mindenkinek ismerősen csengenek, hiszen sajnos - vagy valakinek nem sajnos - már olyan dolognak tartják, mintha elmennél fodrászhoz. Mint ahogy egy előző posztomban is kifejtettem, azzal semmi gond nincs, ha egészségügyi vagy lelki okokból kell igénybe venni a beavatkozást, de a legtöbb alkalom teljesen másról, a megfelelési kényszerről szól. Egészen sok sztár a plasztikában látja az örök fiatalságot és szépséget, ezért követőik is hasonlóképpen kezdenek el gondolkodni.

Ez a pár híresség azonban épp az ellenkezőjét mutatja a rajongóinak: plasztika nélkül is lehet szép az ember, sőt!

Ahány kultúra, annyi szokás - ez a kinézetben és a szépségápolásban sincs másképp. Relatív tehát, hogy ki mit tart szépnek, de ezek a törzsek nagyon túlzásba estek - persze ez nem a népek kritizálása. Ijesztő és egyben szomorú végignézni, hogy számos törzsben a nők nem dönthetnek arról, hogy hogy akarnak kinézni, hanem azt kell tenniük, ami megszokott, amit megkövetelnek tőlük. Az, hogy mennyi fájdalmukba kerül, senkit sem érdekel, és most nem egy piercing szúrásról, vagy tetoválásról beszélek..

Azt hiszem, amikor ezt a címet meghallják az emberek, akkor mind kicsik, mind nagyok tudják, miről van szó, így nem kell bemutatnom az ikonikus mesét. A mögötte lapuló igaz történetet viszont nagyon kevesen tudják, hiszen úgy gondolná az ember, hogy ennek nem lehet valóságalapja - DE VAN!

A kinézetünk nem csak most, de már egészen régre visszanyúlóan számottevő volt - sőt, régen erről ítéltek meg az emberek. A mondás, miszerint "a szépségért meg kell szenvedni" valószínűleg ide vezethető vissza, hiszen ezek a nők borzasztó kínokat éltek át azért, hogy szépnek érezhessék magukat - és mások is annak lássák őket.