Szépség és a szörnyeteg Beauty igaztörténet

Azt hiszem, amikor ezt a címet meghallják az emberek, akkor mind kicsik, mind nagyok tudják, miről van szó, így nem kell bemutatnom az ikonikus mesét. A mögötte lapuló igaz történetet viszont nagyon kevesen tudják, hiszen úgy gondolná az ember, hogy ennek nem lehet valóságalapja - DE VAN! 

 

A csodálatos szerelmi történet igazi főszereplője egy Tenerifén élő, 1500-as évekbeli férfi, Petrus Gonsalvus, akivel szörnyen elbánt az élet - és az emberek is.. 
Egy ritka betegség, a hypertrichosis miatt egész testét és arcát szőr borította, ami miatt szörnyetegnek tartották, és állatként bántak vele. Már gyermekkorában, pontosabban 10 évesen ketrecbe zárták, és nyers hússal etették.
Nem sokkal ezután látványosságnak számított, tárgyként kezelték: odaajándékozták II. Henrik királynak, aki vizsgálatoknak vetette alá. Kiderült, hogy Petrus igen értelmes, ezért különös figyelmet fordított a fiúra, és taníttatni kezdte.
Ekkor érkezett el az életébe a fordulópont: a király megengedte neki, hogy előkelő ruhákban járjon és a legjobb ételeket fogyassza, ami valljuk be, a nyers hús után igazi megváltás volt. 

Mit kellett tennie cserébe? Külsejével szórakoztatnia az udvar vendégeit.. 

Miután a király elhunyt, a felesége, Katalin kitalálta, hogy megházasítja Gonsalvus-t, ám nem csupán jószívűségből: kíváncsi volt, milyen gyermekek születnek a szörnytől.. 
Az udvar egyik szolgálójának lányát vette célba, aki csak az oltárnál értesült Gonsalvus külsejéről. 

Szépség és a szörnyeteg Beauty igaztörténet

Bár Katalinnak nem ez volt a célja, de a házaspár végül egymásba szeretett, és több, mint negyven évig éltek együtt boldogságban. Szép nagy családot hoztak össze, ugyanis 7 gyerek született a frigyből - ebből négyen örökölték édesapjuk betegségét. 

Szépség és a szörnyeteg Beauty igaztörténet

Celebnek számítottak 

Ezek után az egész család híresség lett, mindenhol csodálkoztak a kinézetükön, beutazták egész Európát, de még mindig szörnyként tekintettek rájuk - pár gyereket elajándékoztak háziállatnak. 

Megelégelték a hírességet

A családnak elege lett a rivaldafényből, így egy kis faluba költöztek, ahol nyugalmalmas életük volt, és nem érte őket több fájdalom és megaláztatás. Csak a családjukkal, a szerelmükkel és magukkal foglalkoztak, így azt nem tudni, mi lett velük. 
Ami maradt belőlük, az a száz évvel később elkészült klasszikus, A szépség és a szörnyeteg, ami tökéletesen visszaadja a kitaszítottságot és fájdalmat, amit ennek a családnak át kellett élnie. 

Szépség és a szörnyeteg Beauty igaztörténet