egyéb

Shanny Webbre egy videón keresztül találtam rá, és azonnal megállapítottam róla, hogy egy angyali lány, egy démoni külsővel. 25 éves, és már tele van tetoválással, piercinggel, fültágítókkal, sőt, még kontaktlencsét is hord az ijesztőbb kinézet érdekében. Furcsa a pszichológiája, hogy vajon egy kedves, szép lány – mert egyébként a külsejét meghazudtolóan az - miért akarja, hogy félelmetesnek titulálják?

 

Azt meg kell jegyeznem, hogy ebben semmiféle megkülönböztetés nincs, szerintem ő  úgy szép, ahogy van, és az, hogy valaki fel meri vállalni a személyiségét inkább becsülendő, mintsem elítélendő. A sztori lényege tehát inkább az, hogy ezt a lányt most olyanná alakítják, ahogy valójában kinézne az extrém dolgok nélkül, de neki ez a furcsa és a negatív.

egyébA sminkesek eltávolították a tetoválásait (szám szerint 20-at, ami órákba telt), kivették a fültágítóit, a kontaktlencséjét, és egy parókát is ráadtak. A kinézete így már inkább hasonlított egy hercegnőre, mintsem régi önmagára. A véleménye úgy ahogy egyhangú volt: nem tetszett neki a helyzet. Mivel egy babakék ruhát adtak rá, amit még megtoltak egy magassarkúval – amit a lány előtte még sosem hordott – természetes volt, hogy elég volt neki ez az egy alkalom ebből.

egyéb

„Nem ismertem fel magam. Az első reakcióm egy kicsit az volt, hogy ez mi a franc? Sokkal gonoszabbnak éreztem magam ezzel a külsővel, mint a régivel.” - nyilatkozta Shanny

Ennek ellenére azt is mondta, hogy nem utálta az „új” külsejét, de elég volt neki erre a kis időre.

„Amit a legjobban megszenvedtem, az a magassarkú és a ruha volt. Soha többé nem veszem fel ezeket a ruhadarabokat”

egyébShanny átváltozásában egyik barátnője is partner volt, aki ahogy meglátta a lányt a nőies kinézettel, azonnal elfogta a röhögőgörcs. Nekik ez az a kinézet, amit nem fogadnának el egymáson.

„Nagyon jól néz ki, és a kék is jól áll neki, de a magassarkú egy kicsit sok már. De ez az egész nagyon nem te vagy. Az viszont tetszik, hogy nincs bent a kontaktlencséd, mert nagyon szépek a szemeid, imádom őket.” - mondta Shona


Shanny ezek után sokkal jobban értékeli az eredeti énjét és stílusát, és nem érdekli, ha megbámulják miatta az utcán, hiszen ez Ő!

Képek: Truly YouTube videó, Shanny Webb Facebook