Fogyás Túlsúly

A fogyás útjára lépni mindig egy nehéz folyamat, hiszen persze könnyen eldöntjük, hogy bizony feljött egy kis felesleg, amit le kéne adni, és még odáig is egyszerű eljutni, hogy kiválasszuk a diétát és az edzéstervet - de végigvinni a dolgot már egy nehezebb dolog. 
Az étrend betartása kihívás elé állít bennünket, hiszen eddig - most főleg karácsonykor - rengeteg finomságot ettünk, és egyik pillanatról a másikra nehéz ezekről lemondani, és a szigorú diétának szentelni magunkat.
Az edzés már egy más téma.. Ott az idő is szerepet játszik, mint nehezítő tényező. Ha dolgozunk, csak este, vagy nagyon korán reggel van időnk testünkkel foglalkozni, ami már elvesz a kedvünkből, hiszen iszonyú nehéz inkább elmenni edzeni, mint korán hazamenni és pihenni. 

Hatalmas akaraterő kell ehhez a folyamathoz, de MEGÉRI! 

 

Melissa Morris 296 kilót nyomott, amikor eldöntötte, hogy megváltoztatja az életét. Azt, hogy elhízott az egészségtelen, rendszertelen étkezésnek köszönhette - meg persze férjének, aki gondját viselte és nem szólta meg a kilók miatt. 

Egészségügyi gondokat okozott neki

Melissa akkor vetett véget az egészségtelen életnek, amikor kiderült, hogy súlya akadályozza abban, hogy gyermeke szülessen, és menni is alig tudott - egy elektromos mopeddel járt mindenhova.

Fogyás Túlsúly

Így indult el a fogyás útján

A nő először egy olyan diétát kezdett el, ami a szénhidrátok csökkentését írja elő. Az étrendet nem volt nehéz betartania, sőt, nagyon megszerette. 
Ezután - hiszen majdnem 300 kilót nyomott - át kellett esnie egy bypass műtéten, hogy beinduljon a folyamat. 
Ezután rendszeres testmozgásba kezdett, és folytatta a rendszeres étkezést.
7 év alatt 202 kilótól szabadult meg. 

Fogyás Túlsúly

Sikerült a baba

Melissa nagy vágya a család volt, amit végül sikerült is elérnie: 3 gyermeke született, azonban keserédes volt számára az élmény. Mindhárom gyerekénél felszaladtak neki a kilók - a három gyerek után pontosan 125 kilót hízott, amivel nehezen nézett szembe. 

Viharfelhők a feje felett

A problémák nem értek véget, hiszen ezután a depresszió foglalt helyet az életében. Otthon volt, csak a gyermekeinek szentelte az életét, nem volt élete és rengeteg kihívás elé állította őt az anyaság. 
Ezután jött csak a hatalmas csalódás: rájött, hogy férje rengeteg nővel megcsalta őt, így elvált tőle, és szingliként fejlődött tovább. 

Már sínen van az élete

Nem mondanánk, hogy Melissának problémamentes élete volt, de sikerült kiküzdenie magát belőle, és azóta sikert sikerre halmoz. 
Még mindig egészséges életmódot él, és még egy szuper munkája is lett: egy korházban segít túlsúlyos embereknek a fogyásban - amit nagyon szeret, hiszen ő is megjárta már ezt a kemény utat.