A beauty-trendek nem ismernek határt, minden egyes új hóbort meglep, pedig párat még én is szoktam követni. Tudtam, hogy elérkezik egyszer egy olyan pontra, ahol már nem fogok ezekkel a hóbortokkal egyetérteni.

Vannak dolgok, amiket az embert kap az élettől, de ezt nem lehet kierőszakolni – vagyis egészen mostanáig azt hittem – ilyen például a szeplő. Emlékszem, hogy régebben ezt inkább takargatták a lányok, a mostani világban viszont már magukra rajzolják, rosszabb esetben tetováltatják. Félre ne értsetek, a szeplő egy gyönyörű dolog, és egyáltalán nem azon az oldalon vagyok, miszerint takargatni kéne azt, viszont meggondolatlanul magunkra tetováltatni a szépségfoltokat hirtelen felindulásból, mert az most éppen menő, az egészen egyszerűen butaság. Habár körülbelül 3 év alatt elhalványul, felszívódik, addig ott lesz, tönkreteheti a bőröd, hiszen még nem elterjedt ez a dolog, így nincsenek nagyon ebben a szakmában kiemelkedő művészek, akikről pozitív véleményeket találsz.

szeplőtetoválás

 

Persze, lehet ez szép is, azonban vannak rossz példák, amiket most be fogok mutatni..

Tilly Whitfeld története

szeplőtetoválásHa már mindenképp szeplő tetoválásra szánod el magad, legalább légy körültekintő, és olyan személyt válassz, aki ért is hozzá. Ami biztos: ne otthon csináld!

Ezt a tippet sajnos senki nem mondta el Tillynek, amikor is úgy döntött, a netről rendel tetoválótintát, és megcsinálja magának. Elképesztően meglepő (nem az), hogy nem volt eredeti a tinta, de legalább magas volt az ólomtartalma, ami olyan fertőzést okozott a lány bőrén, hogy heges maradt az arca. De nem csak kívül sínylette meg a házi „beavatkozást”, annyira rosszul lett a fertőzés okán, hogy kórházba kellett szállítani, és ideiglenesen - a duzzanatok miatt - meg is vakult.

szeplőtetoválás

Azóta Tilly majdnem 3 millió forintot költött hibája kijavítására, de arca már sosem lesz a régi.

Van a kevésbé durva, nem végleges de ugyanúgy veszélyes módszer a szeplők mesterséges elállításához.

Ez a lány TikTok-on terjeszti az igét, miszerint a hajtőszínező spray tökéletes eszköz a szexepil megteremtéséhez. Neki ez lehet sikerült, azonban az a lány, aki ugyancsak kipróbálta, nem járt sikerrel, az egész arca festékes lett, ami mondanom sem kell, egyáltalán nem tesz jót a bőrének.. Még szerencse, hogy nem ment a szemébe, és okozott nagyobb bajt..

szeplőtetoválás

A teljes videót itt nézheted meg

Tehát a szeplő gyönyörű, a legbájosabb szexepil, de ha ki szeretnéd próbálni, inkább megbízható helyről vegyél hennát és – óvatosan - próbáld ki, de SOSE próbálkozz más vegyszerekkel, amik tönkretehetik az arcod..