történetek

Olyan világban élünk, ahol a kinézet alapján határozzák meg, hogy milyen ember vagy, és azonnal ítélnek – tisztelet a kivételnek. Shauna Rae számtalanszor érzékelte ezt a saját bőrén, hiszen csúnyán mondva „ritkaságnak” vélik.

 

Shauna jelenleg 23 éves, mégis 120 centi, vékony, babaarcú. Nem egy boldog sztori miatt ilyen, vagy azért mert „örökké fiatal” akar maradni, hanem kiskorában megtámadta az agyrák egy olyan fajtája, ami ezt eredményezte. Ekkor mindössze hat hónapos volt.

történetek

A családja azonban nagyon örült, amikor közölték velük, hogy lányuk kezelése hatásos volt, kigyógyult, azonban a kezelések következtében az agyalapi mirigye inaktív lett, ezáltal megállt a fejlődésben.
Emiatt sokszor bántották őt, hiszen különbözött mindenkitől. Shauna azonban erős maradt, és azt várta el mindenkitől, hogy felnőtt nőként kezeljék, hiszen a kora miatt megilleti őt.

A nő a TLC I Am Shauna Rae reality műsorában mutatja meg, hogy ő is teljes értékű felnőtt, azonban sok nehézséggel kell megküzdenie nap mint nap.

Ezek közé tartozott a párválasztás. Sok-sok beteg ember él a földön, ezt tudjuk, akik kérdés nélkül kihasználják a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket. Shaunát betalálták már pedofilok, olyanok is, akik csak kíváncsiak voltak a testalkatára, de nem akartak tőle komolyat, azonban most úgy tűnik, hogy rátalált az igaz szerelem.

Természetesen nagyon bizalmatlan – a negatív élmények alapján nem is csodálom – így egy férfinek bizonyítania kell nem csak neki, hanem a családjának is, akivel Shauna nagyon szoros kapcsolatot ápol.

Először nehézségnek tűnt, hogy a férfi sokat utazik, Shauna azonban inkább a szülei közelségét szereti, de minden kapcsolatban kell áldozatokat hozni a másikért. A férfi ezért nagyon igyekszik, már be is mutatkozott a nő családjának, akiknek azonnal szimpatikus lett.
Természetesen nagyon féltik a lányukat, és ők is hajlamosak kételkedni a jóban is, de úgy érzik, ebből tényleg lehet valami komoly.

A férfi, Dan Swygart 26 éves, aki a Reality műsorban figyelt fel a nőre. Felvette vele a kapcsolatot, és hosszasan beszélgettek online, mire a férfi úgy döntött, elutazik a lányhoz.

A nő nem adja át teljesen magát a boldogságnak, még nagyon óvatos, de Dan meghívta egy barátja esküvőjére, Malajziába. Shauna szülei szerint a lánynak el kell mennie, hiszen nagyon jó buli lehet ebből. Emellett reménykednek, hogy egy kicsit kizökkenti a komfortzónájából a lányukat.

Shauna egyre inkább úgy érzi, hogy készen áll egy érett párkapcsolatra, és sokkal jobban bízik a férfiben. Úgy gondolja, hogy ennyi idő alatt már tudja, hogy ki az, akinek rossz szándékai vannak, hiszen vannak erre árulkodó jelek.

A pár kapcsolata halad előre, azonban sokszor közbeavatkoznak a lány „fanjai”, akik úgy érzik, közük van Shauna magánéletéhez. Sokan úgy gondolják, hogy a férfi egy kattos ember, aki csak kihasználja a lányt, azonban szerencsére akadnak olyan személyek is, akik ugyancsak felnőtt nőként kezelik őt – mint ahogy ő azt kérte is – és úgy gondolják, joga van egy egészséges kapcsolathoz.

Shauna szerencsére nem hallgat a negatívumokra, és próbálja megtalálni azt, akivel végre olyan életet élhet, amire mindig is vágyott.

Képek: Instagram (thereal_shaunarae99)