A mérgező kapcsolatok nem csak belül tesznek tönkre szépen lassan, hanem kívül is és – ezekben az esetekben – mentőöv egy válás. Így történt ez Emma Shepparddal is, aki 18 évig ragadt benne egy rossz kapcsolatban, ahol csak a háziasszony szerep jutott neki. Így könnyen be tud gyepesedni az ember, és emiatt nem lehet rá haragudni. Elkezdett slamposan öltözködni, nem adott úgy magára, ahogyan előtte. Ez két éve, 2020-ban megváltozott, és elképesztő átalakuláson ment keresztül.

történetek

 

A gyorskaját teljesen elfelejtette, edzőterembe jár, ad magára, és nem fél magára költeni. Szépen lassan rájött, hogy igenis fiatal még ahhoz, hogy egyedül maradjon, ezért felregisztrált egy társkereső oldalra, ahol rengeteg pozitív visszajelzést kapott.

„ Most, hogy teljesen megváltoztattam az életemet, boldog vagyok. Csodálatosnak érzem magamat, elhiszem, hogy a szépség belülről fakad. Teljesen olyan, mintha a fellegekben járnék. Azelőtt mindig csak dolgoztam, és csak másokkal törődtem, de a válásom után egy nappal rájöttem, hogy most jön az én időm! ”

történetek

Először a gardróbját változtatta át teljesen, csinos ruhákat vett magának, magassarkúkat, színes kabátokat, majd jött a smink: életében először vörös rúzst kezdett el hordani. Az egészség is közrejátszik a kinézetében: A napi 20 szál cigit napi 4-re csökkentette.

történetek

„ Mindenki azt mondja, hogy össze se lehet hasonlítani a régi énemet a mostanival. Szerintem ez azért van, mert elképesztően boldog vagyok belül, ezért kívül is folyton csak mosolygok. És ez csak a kezdet…"

Emma tehát a példa, hogy van fény az alagút végén, és sosem késő változtatni. Minden szürke hétköznapokban ragadt háziasszonyt buzdít arra, hogy mutassa meg, hogy attól még hogy anyuka, még mindig egy csodálatos nő, akit meg kell becsülni!

Forrás: WalesOnline