termékteszt tesztek

Rengeteg hajvitaminról hallottam már, aminek tökéletesre fejlesztették a marketingjét, és ezzel elhitették az emberekkel, hogy valóban működik – miközben többet árt, mint használ..

 

Kipróbáltam már jó pár ilyen készítményt, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A hajam nem lett szebb, ugyanúgy hullott és a különféle adalékanyagoktól egyéb problémáim akadtak.

Teljesen reménytelenül álltam azzal a problémával, hogy ősszel csomóba hullik a hajam, nem bíztam semmiben.

Amikor már teljesen el voltam keseredve, szembejött velem a HAIRBOOM oldala. Úgy voltam vele, hogy nem veszítek semmit, ha még egy esélyt adok – főleg azért, mert meggyőzött az, hogy teljesen vegán, cukor és gluténmentes, és gyógyszerész szakemberek dolgoztak rajta.

A hasonló termékeknél – mint amiket cikkem elején említettem – kispórolják a fontosabb anyagokat (biotin), és rosszul kombinálják, ami miatt egészségügyi problémáink lehetnek. A Hairboom csapata ennek kiküszöbölését tűzte ki célul, így alkották meg a prémium vitamint.

termékteszt tesztek

Leginkább mindemellett az fogott meg bennük, hogy folyamatosan fejlesztik magukat és a vitaminjaikat, és meghallgatják a vásárlók véleményét, illetve minden esetben válaszolnak is rá.

A hab a tortán pedig az, hogy nem csak rajtunk, vásárlókon segítenek, hanem minden vásárlásból adományoznak a Gyermekrák Alapítványnak.

Dióhéjban ezek azok az okok, amik miatt megkerestem őket a problémámmal – amire azonnal válaszoltak. Pár nap múlva már meg is jött a csomagom, ami három havi hajvitamin. Emellé küldtek nekem egy ajándék fésűt, ami számomra egy tök fontos gesztus volt.

termékteszt tesztek

Most lesz egy hónapja, hogy elkezdtem a kúrát, és rendkívül meg vagyok lepve. Nagyon szkeptikus voltam ilyen téren, de innentől kezdve változtatok a hozzáállásomon. Ahhoz, hogy a hajamon látványos változás legyen kívülről szemlélve még nagyon korán van, hiszen ahogy ők is leírták, természetes anyagokból áll a vitamin, ezért várni kell a hatására, de így a hatás nem a tipikus „gyorsan jött, gyorsan ment” lesz.

termékteszt tesztek

Ami érdekes, hogy az első hatás, amit észleltem már két heti szedés után az nem is a hajamon jelentkezett, hanem a bőrömön. Mivel nagy mennyiségben tartalmaz vasat, cinket, Niacinamidot, A-vitamint, amik nagy szerepet játszanak a bőr egészségében és szépségében, ezért számítottam rá, hogy valamilyen hatása lesz, de nem gondoltam volna, hogy ekkora. A gyulladt zsírcsomóim – amik eddig több, mint egy hétig keserítették az életemet – pár nap alatt elmúlnak, és csak ritkán jelentkeznek, amit nem tudok másnak betudni, mint a vitaminnak.

termékteszt tesztekA külseje csajos, figyelemfelkeltő, igényes. A vitamin igényes, semmi extra, nem a külcsínyre, hanem a hatásra mentek, ami nekem nagyon szimpatikus.

Első havi hatások

Mint írtam, a bőrömre volt először hatással, simább, kevésbé érzékeny. Amit még észrevettem, a harmadik héten sokkal-sokkal kevesebb hajam hullott ki a hajmosásnál. Eddig bőven volt egy maréknyi, azonban most a felére csökkent, ami ilyen kevés idő után hatalmas szó. Valószínűleg nálam a vas az, ami rengeteget segített, hiszen mindig is vashiányos voltam, de mindegyik vaspótló gyógyszerrel bajom volt, rosszul lettem tőlük. Ez az első olyan készítmény, ami pozitív hatással volt rám. Semmi mellékhatást nem érzek tőle, viszont sokkal energikusabb vagyok és kevesebbet fáj a fejem.

Összesítve nekem hatalmas meglepetés ez a vitamin, óriási segítség, és még csak a kúra elején járok. Teljes mellszélességgel a vitamin mellett állok, és nagyon ajánlom mindenkinek!

A vitamin ezt követő hatásairól a következő cikkekben olvashattok, maradjatok résen!

Képek: Tuboly Alexandra